TOP-5.3.1-16-NG1-2017-00001

TOP-5.3.1-16-NG1-2017-00001

- a kedvezményezett neve: NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

-  a projekt címe: Mátranovák és környéke kulturális maraton

-  a szerződött támogatás összege: 73 800 000 Ft

-  a támogatás mértéke (%-ban): 100 %

- a projekt tartalmának bemutatása:  

 

A projekt 13 önkormányzat belépésével megalakult konzorcium által megvalósítani tervezett pályázat. A projekt legfőbb tevékenysége rendezvények megvalósítása, amelyek között a nógrádi identitást erősítő kezdeményezések jelentik a legfőbb elemet. A konzorcium úgy dolgozta ki a projekttervet, hogy minden egyes résztvevő településre jut legalább egy rendezvény, amely kifejezetten arra irányul, hogy a nógrádi és a helyi identitást erősítsék. A rendezvények mellett kiemelten fontos szerep jut a képzésnek, ahol a pályázó törekszik arra, hogy olyan személyeket vonjon be, akik hosszútávon a térségben képzelik a jövőjüket, így a közösségfejlesztés várhatóan tovább folytatódik a projekt fizikai befejezését követően is. A projekt keretében megvalósításra kerülő tanulmányút lehetőséget teremt tapasztalatcserére. A projekttől minimálisan elvárt közvetlen eredmény a projekt széles körű lakossági megelégedés melletti lebonyolítása, míg az elvárt közvetett eredmény a nógrádi identitástudat erősítése a lakosokban, amivel így várhatóan megakadályozható az elvándorlás, sőt, visszafordíthatóvá válik a folyamat. A hosszú távú cél emellett a projekt eredményeinek fenntartása.

 

- a projekt tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2018.08.01-2021.10.01.

 - projekt azonosító száma: TOP-5.3.1-16-NG1-2017-00001

Támogatási szerződés száma: TOP-3.2.1-15-NG1-2016-00040

Támogató: Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság

 

Kedvezményezett: NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

 

Közreműködő: Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Igazgatósága

 

Projekt cím: Nemti Község önkormányzati épületének energetikai korszerűsítése

 

Támogatási intenzitás: 100%

 

Megvalósítás helye: 3152Nemti, Kossuth út 28. szám (hrsz.: 115/2)

 

Megvalósítás időtartama: 2017. 05. 01. - 2019. 02. 15.

 

Projekt összköltsége: 28 221 940 Ft

 

„Nemti Község önkormányzati épületének energetikai korszerűsítése”

 

Nemti Község Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a TOP-3.2.1-15-NG1 pályázati azonosítójú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívásra. A támogatási kérelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága támogatásban részesítette.

 

A projekt keretében a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése (nyílászárócsere, hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés és akadálymentesítés) valósul meg. A projekt helyszíne: 3152 Nemti Kossuth út 28. szám alatt található. Az 1920-as évek előtt épült magas tetős, nyeregtetős, hagyományos szerkezetű, földszintes, alápincézett épület lábazati fala kő és beton szerkezet. Külső határoló falazatai tégla és vegyes kő-tégla szerkezetek. Nyílászárói eredeti fa szerkezetek, kapcsolt gerébtokos ablakok, pallótokos, gerébtokos ajtó. Az épület fűtését nyílt égésterű, 36 kW névleges teljesítményű gázkazán biztosítja. A használati meleg víz előállítását bojler biztosítja.

A tervezett felújítás keretében sor kerül a külső határoló felületek (lábazat, falfelületek, padlásfödém) utólagos hőszigetelésére, valamint a homlokzati nyílászárók cseréjére, a meglévő gázkazán korszerű gázkazánra történő cserjéjére a hatályos, az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V.24.) TNM rendelet költségoptimalizált követelményszintjének megfelelően. A felújítás során külső hőmérséklet érzékelő fűtés szabályozást, valamint termosztatikus radiátor szelepeket építünk be a rendszerbe. Ezek a szabályozók a használati módnak megfelelően biztosítják az épület optimális energia felhasználását.

 A fejlesztésnek köszönhetően az épület hőtechnikai adottságai javulnak, hőveszteségei csökkenek, a település pedig környezetbarát és gazdaságilag hatékonyabban üzemeltethető közintézménnyel fog rendelkezni.

 

Támogatási szerződés száma: TOP-4.1.1-15-NG1-2016-00006
Támogató: a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság
 
Kedvezményezett: NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
 
Közreműködő: Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Igazgatósága
 
Projekt cím: Orvosi rendelő fejlesztése Nemti és Dorogháza községekben
 
Támogatási intenzitás: 100%
 
Megvalósítás helye: Dorogháza Hősök tere 9. (hrsz.: 865/1), valamint a Nemti, Kossuth út 80. szám (hrsz.: 175)
 
Megvalósítás időtartama: 2017. 06. 01. - 2018. 10. 31.
 
Projekt összköltsége: 65 427 852 Ft
 

 

 

Gyors kereső

Akadálymentesítés

A- A A+

 

Rendezvényeink

Nemti környéke képekben

foto_83.jpg


 

Archív weblapunk

 



 

 

 



 

 

Elérhetőségeink

Polgármesteri Hivatal
3152 Nemti, Kossuth út 28.
Telefonszám: 32-364-002
Faxszám: 32-364-002
e-mail: hivatal@nemti.hu
 
 
 

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 0800 - 1600
Kedd: Nincs ügyfélfogadás
Szerda: 0800 - 1600
Csütörtök: 0800 - 1600
Péntek:  Nincs ügyfélfogadás
   
Széll Istvánné (polgármester) Kedd: 1300 - 1500
Dr. Sárvári Eszter (jegyző) Panasznap - minden hónap első péntekje

 

Ügyintézési rend

Pintér Alexandra
Igazgatási, szociális ügyintézés

Ügyfélfogadási időben

Gyurkóné Pintér Erzsébet
Hagyaték, adó, lakcím ügyintézés

Ügyfélfogadási időben

Végh Józsefné
Gazdasági ügyintézés

Ügyfélfogadási időben
Bátonyterenyei Járási Hivatal: Ügysegéd Hétfő
1045 - 1145

 

Go to top